2010. február 2., kedd

Az Avatar!

Sokan kérték, hát most megkapják! Na viccet fére téve. Én nem tudtam, hogy Cameron bácsi majd 10 évig készítette ezt a filmet. Persze itt nem úgy kell érteni, mint a Gyűrűk uránál a valóban majdnem 10 év készítési időt. Hiszen ott meg kellett építeni, Hobbit Falvát több évig vártak, míg körbenövi a természetes környezet, mocsarakat csapoltak le, erdőt telepítettek stb.. Az Avatarnál a technikára kellett várni 10 évet, de nagyon megérte. Az első 10 perc nagyon-nagyon erős lett, teljesen új, és székbe szögező látvány. A videóblog jelenetek nagyon ott voltak,a másodiktól kezdve figyeltem a feltünő számlálókat,a káp jobb-és bal oldalán, azok nagyon bejöttek. Pandora varázslatos, persze nem Középfölde de nagyon szép. Tényleg szalad az idő, nem tűnik olyan hosszúnak. A kitalált növény és állatvilág varázslatos. A sztori meg olyan amilyen, itt most tényleg nem ez volt a lényeg. Szóval tényleg, de tényleg meg lettem véve. Remélem majd jönnek a hasonló, és még jobban a technikát kihasználó produkciók. Akció, horror, látványfilmek. Remélem a Hobbit is már Imaxben lesz. Csupán az a fájó, hogy 1 Pesti mozi tudja még ezt a technikát, de van remény. Zolinak pedig azt üzenem, a kavicsos kérdésére, hogy talán a 2. részből, ha lesz, megtudjuk, hogy ki a vevő, és mire jó ez a kőzet. Másik apró szösszenet, a szemüveg viselése valóban soknak tűnik ennyi időn át, párszor én is levettem. De, ha jó a műsor, akkor ez legyen a legkevesebb. Azért milyen fura belegondolni, hogy 20 év alatt, hova jutott a technika. Visszagondolok, hogy hogy tudtunk örülni a videónak, a wolkmannek/ na ezt tuti szarul írtam, lényeg tudjátok mire van/, most meg lassan már a saját digitális másunkat tudjuk majd irányítani. Surrogates.

1 megjegyzés:

  1. a mégjobbiknak 3d-s kampáyfilmet forgatunk
    Kamerun(Cameron) papa rendezésével :D
    és lesz új nyelvünk is, magyarnak hívják, amit már sokan nem beszélnek az országunkban!
    forr-a-dalom

    VálaszTörlés