2009. december 17., csütörtök

Szeretet ünnepe!

Annyi mindent jó lenne leírni, de ugyanakkor sok dolog jobb is, ha benne marad az emberben. Hirtelen felindultság, szomorúság, forró fej nem jó tanácsadó, ugyan úgy, mint a harag is. Egy két apró szösszenetet azért mégis érdemes lejegyezni, mert azon felül, hogy tanulságos, még sajnos tragikomikus is. Nem szeretek, és nem is szeretnék belemenni a részletekbe, mert semmi értelme, már tulontúl ki lett tárgyalva. Ám igen frappáns dolgokról van szó. Igen kollegáról van szó, tehát Gáborról. Bár most megjegyezném, és ez lehet, hogy fura lesz. Nem szeretem, hogy így hívjuk.Tudom, én is sokszor így szoktam nevezni, és azt is , hogy Faterja találta ki ezt a nevet, de valahogy, olyan degradálónak, vagy nem is, inkább lekezelőnek hangzik, én a továbbiakban nem fogom így hívni. Ti persze, úgy szólítjátok, ahogy akarjátok ezentúl is, ezt én nem szabályozhatom, de én befejeztem az így nevezését. És most jöjjön, három "édes" történet. Az első már közismert. pár hete közölte, hogy Varcit törölte az ismerősei közül az iwiwen.Indoklás: Ha valaha még találkoznak is, nem hinné, hogy lenne közös témájuk, ergo nem is kell szóba állni egymással. Régen, még nagyon érzékenyen érintett volna ez az esemény. Ma már edzett lettem, fáj, természetesen, főleg az, hogy így alakultak a dolgok. Varci tudom könnyen veszi, és így is van ez rendjén. Aki a vesztes ebben a történetben az nem Ő! Azt azért, hadd jegyezzem meg, hogy iszonyú fura egyes emberek memóriája és emlékezete. Azt legalább én soha nem fogom elfelejteni, hogy azon a héten, amikor Anyu meghalt a temetés előtti napon nekem kellett még azon is aggódni, hogy Gábor, hogy jön el a temetésre a táborból. Ugyanis Faterja, nem volt hajlandó elmenni érte. Nekem kellett közvetítenem közte és Faterja között. Hívni Őt, aztán Faterját, aztán megint Őt. Gondolhatjátok milyen jó lehetett abban az idegállapotban. És ha nincs Varci, a mai napig nem tudom, hogy jött el volna a temetésre. Azt már meg sem említem, hogy még vissza is lett transzpoltálva. Tudom, persze nem vagyok naiv, hogy ez csak egy szösszenet, a barátság,a komoly érzelmek nem csak erről szólnak, extrém helyzet volt, de nagyon tanulságos. Szóval a lényeg, ilyen embert kell törölni, természetesen. Hát ez is egy felfogás.
Másik apró szösszenet. Megvette a becstelen brigantikat. Már régóta rá volt izgulva. Már jó rég tudtam, hogy Varci benne Brad Pitt hangja, de nem szóltam neki, kiváncsi voltam a reakciójára. Azért is mert volt már úgy nem is egyszer, hogyha meghallotta Varci hangját a tévében elkapcsolt. Hát igen az irigység és a féltékenység alapvető emberi tulajdonságok. Gondolom az sincs rá túl jó hatással, hogy igen sokat hallja Varci hangját a tévében, azért gondolom fusztráló számára, hogy egyik kedvenc sorozatában a Kemény zsarukban is viszonylag sokat volt hang, és a vicc, hogy ott dícsérte is őt. Mint ahogy a Hannibálban is, ezt még ahogy emlékszem neki személyesen is elmondta, hát ez se most volt. De megint nagyon elkanyarodtam. Ott vagyok náluk, berakja a dévédébe a filmet, elindítja. Faterja nézi az egyik ágyról én a másikról, ő ül a fotelban. Megszólal először Brad Pitt.... szünet.... majd, mond még néhány mondatot Brad Pitt.... szünet, én magamban már röhögök. És jön a kérdés: -Ki Brad Pitt hangja? Gábor.-mondom...szünet...Válasz:-Sejtettem. faterja egy szót sem szól, én sem, de nem is kell.
És végül, még egy apró szösszenet. Megbeszéltük már évekkel ezelőtt, hogy úgy ajándékozzuk meg egymást karácsonyra, hogyha nem tudjuk, mit vegyünk a másiknak, inkább kérdezünk. Így legalább olyat kapunk, aminek örülünk, és még hasznos is. Persze az ajándékozás nem erről szól, mert mindennek örülni kell amit kapunk. Valamint úgy az igazi, ha tényleg meglepjük a másikat, de ez nem mindíg jön be. Na most, ő megmondta mit szeretne. Én megvettem. Ám mivel válságban van, minden értelemben, most ő is tanácsot kért és adtam is. Erre ő: Én ilyen dolgot elvből nem veszek neked.-mondta. Na ez a szeretet ünnepe, meg szerinte a legjobb barát hozzáállása az ajándékozásról!

3 megjegyzés:

  1. Az örök és kiapadhatatlan téma :) Csak néhány gondolat:
    - a "kollega" számomra abszolút helytálló, mert a "Gábor" inkább Varci számomra, a "Béri" feltételez némi baráti viszonyt, a "Béres" pedig az, ami szerintem inkább degradáló
    - a kapcsolat törlés gyerekes bosszú, hogy megmutassa, ő is ér valamit, és ennél már csak úgy tudná jobban bebizonyítani, hogy ő mekkora ember, ha mindenkit törölne egykori baráti köréből
    - a másik Varci téma "sejtettem"-jét azért meghallgattam volna élőben :) bár az is biztos, hogy nem tudtam volna megállni némi élces megjegyzés nélkül: "kérd meg Zolit, hogy csináljon neked egy olyan hangsávot, ahol Brad Pitt beszél, ott visszarakja az eredeti hangot, hogy nyugodt vérnyomással nézhesd szinkronnal"
    - az ajándék téma meg... milyen elvbe ütköző ajándékot kértél tőle?

    VálaszTörlés
  2. Drága Barátaim!!!

    Mint a háromból két téma érintettje, gondolom szeretnétek, hogy reagáljak a fentebb említett dolgokra.
    Nem fogok:-)
    Ha az embernek vannak olyan barátai, akiket már több, mint 20 éve ismer, akkor ott vannak olyan dolgok, melyek evidensnek számítanak.

    VálaszTörlés