2009. március 26., csütörtök

Nem én kiálltok!

Óriási a probléma Magyarországon.Tervezek indítani, egy cikksorozatot itt a blogon, aktuállpolitikából is, amint lesz erre is időm. Tegnap este hallgattam két rádióbeszélgetést, az egyikben Tölgyessi Péter-politikai elemző, a rendszerváltáskor szdsz-es, utánna Orbán tanácsadója volt, most politikai szakértő. Valamint Tamás Gáspár Miklós, szintén rendszerváltó politikus, volt szdsz-es, már régen kilépett, most filozófus, esztéta, stb... Általam ők igen művelt, nemzetközi körökben is forgó, elismert szakemberek. Mindkettőjük szerint, csak az előrehozott választás az egyetlen értelmes és lehetséges megoldás jelenleg Magyarországon. Igen, ez kiesést okozna az országnak, mert ha még június 7.-én meg is tudnák tartani, az Ep szavazással egyidőben, akkor is Szeptember előtt, nem tudna elkezdeni működni, az új parlament. Ergó késő összel lenne kézzelfogható eredményecske első szele, ami már nagyon-nagyon késő. Ugye, ha Fleto Fletonovics lemond 2006 őszén, na de hagyjuk. A komcsik és a libik félnek a választástól, mert jelenleg a fidesznek kijöhet a kétharmados többség, ami azt jelenti, hogy korlátlan törvényhozó és végrehajtó hatalmuk lenne. A zocik kusikálhatnának, minimum 4 évig. A liberális szdsz pedig lehet, hogy be se jutna a parlamentbe. Tehát, csak a Fidesz és az mszp lenne bent, illetve a Fidesz csatlós KDNP. Na most csodálkoznak, hogy növekszik a szélsőjobb / Jobbik/. Ez egész Európában így van, ausztriában pl: 40% ül a parlamentben,de erről majd később. Félreértés ne essék, bárki kerül hatalomra, annak a pokol jön. Durva megszorítások kellenek, különben apokalipszis jön. Jövő tavaszra elfogy az IMF hitel, és azt utánna vissza kell fizetni, miből? Nyár végére érezni fogják azok is a megszorításokat, akik még vígan élnek. Eőször az egyik, majd tavaszra a másik keresőnek is meg fog szűnni az állása a családban, és kérdem akkor mi lesz? Na most ez nem vicc, ez jön, ha sűrgősen nem történik valami, nem lesz új kormány és gyorsan új kormány, aki megszorít, és nagyon fog fájni. De inkább, mint, hogy polgárháború legyen. Németországban, már külön rendőri alakulatokat képeznek ki, mert félnek a polgárháborútól. Remélem nem történik hasonló, és észbe kapnak az emberek. Ébresztő Magyarország, ébresztő Magyarok!

3 megjegyzés:

  1. Ezaaaaaaaaaazzzzzzz! Tomi bekeményített:)
    Tomibácsi meg kell, hogy mondjam A Te elemzéseidet szívesebben halgatom mint a híradót esténként, merthogy hitelesebb és tömörebb nulla mellébeszéléssel.

    Nade. A baj itt pontosan az, hogy azokat a változtatásokat amiket órba-szájba nyomnak le a torkunkon csesznek meglépni. Gyurcsányozni felesleges, mert Ő elötte és sajnos Ő utána is fenn fog állni a probléma. Feri nem mondott igazat? Mert valaki mondott valaha is? Mert nem lépték meg a szükséges lépéseket? Mert hagyták volna? És így tovább, és így tovább.
    Egyenlőre a demagógiát kéne keményen büntetni. Mert mást még egyik féltől sem hallottunk soha. Se a Feritől, se a Vikitől, se liberálisoktól, se a demokratáktól. A kemény itt az, hogy ezen az alapon mindenkit le lehetne mondatni, és örökös eltiltással sújtani a parlament közeléből.
    Válozás kell. Mindenki látja, és bármekkora demagóg duma, tényleg ez a helyzet. Nade Tomi bácsi... a jelenlegi étlapon látsz Te bármit is amitől jól lakunk?

    VálaszTörlés
  2. Látnék, csak azok az emberek pont, ezen okok miatt nem lépnek be egyetlen pártba sem. Saját, pártot, pedig nem könnyű létrehozni manapság.Mire felfuttatod, támogatókat, szavazókat szerzel, addigra kimulsz.Nagyon elszántnak, és kitartónak kell lenni és lehet, hogy csak 12 év után jutsz be a parlamentbe. Én sem örülök, hogy kétpártrendszer lett az országból, dehát, ha nincs más alternatíva, senki nem jelentkezik, akkor valahogy csak működni kéne egy jogállamnak. Bebizonyosodott, hogy a szocialzmus haldoklik, nem mondom, hogy teljesen, mert jöhet még fordulat.Pozitív és negatív is. Úgye mi lenne a jó szocializmus, miről is szólna: az emberi társadalom ellenőrzése, saját életfeltételei fölött! Hidde l a fideszben is vannak értelmes, okos politikusok, méga belső körben is. PL: Kósa, Rogán. Nem kellene a Viktor miniszterelnöknek, de ezt most nem lehet megvalósítani, mert Istenkultusz van körülötte.

    VálaszTörlés
  3. Az vegye át a stafétát aki képes valamit tenni is. Tök mindegy ki.

    Talán ez lehet az egyik fő bajforrás: az istenkultusz. Tömegben hülye az ember. Márpedig a tedencia szerint a politikusok (mindegyik) a tömegekhez szólnak, nem emberekhez.

    VálaszTörlés