1956 október 23.-án olyan valami történt a világban, amely a maga nemében egyedülálló. Egy nemzet, amely még ki sem heverte a második világháború megrázkódtatásait,egy nemzet mely nemzetiségi meghurcolás, szétszakítás, első világháborús trauma /TRIANON/ , és amely egy világhatalom vazallusa volt/Szovjetúnió/, felkelt elnyomói ellen, fellázadt a rabság, az elnyomás, a gyűlelet, és a tehetetlen vezetés ellen.
Túlzás nélkül lehet mondani, hogy 2 héten keresztül az egész világ/ USA, Közel-Kelet, ENSZ,Európa/ ránk figyelt és várta a cselekmények végkimenetelét. Miről is volt szó itt tulajdonképpen?
Először is szembe mertünk fordulni a világ egyik, ha nem a legnagyobb szuperhatalmával. A kétségbeesés, az elnyomás már akkorára duzzadt, hogy ki kellett törni a felgyülemlett feszültségeknek.
Egyedül voltunk, európa népe hallgatott, és nem csak népe, hanem kormányai is. Miért is? Hát nézzük. Szegény lengyelek, ők velünk lettek volna, nem hiába vagyunk testvérnemzet. Ám ők is meg voltak szállva, és ők is azt kapták volna, mint mi, lerohanták volna őket. Franciaország és Anglia szeme a Keletre révedt, Egyiptomot próbálták visszafoglalni a szovjetektől, és erősíteni Afrikai poziciójukat, legalábbis megakadályozni az Afrikai kontionens szovjet bekebelezését. Németország ketté volt osztva, ugye a híres NSZK,NDK. Ott olyan erős szovjet vezetés és haderő volt, hogy lépni sem tudtak volna semerre. És ugye itt a híres Amnerika, dübörgött a Suezi-válság, plusz ne felejtsük, hogy ezerrel dúlt a Hidegháború.
aza hidegháború, amely valójában 1945 és 1988 között folyt le USA és Szovjetúnió között, és amelynek legfőbb kérdése, az volt ki tuddhamarabb nukleáris nagyhatalommá válni. Ugye ez USa-nak sikerült hamarabb, és pár évre rá a Szovjeteknek is.
Tehát akkor mi is volt itt tulajdonképpen?
Amerika szeretett volna segíteni nekünk, de ennek realítása nem volt. Nem merte megkockáztatni a nukleáris háború kitörését, és talán jobb is, mert a harcmező mi lettünk volna.Ami álszent dolog volt Amerika részéről, az az volt, hogy ezerrel bátorítottak minket, A Szabad Európa rádió ontotta a biztató üzeneteket, tartsatok ki magyarok, érkezik a segítség, jövünk, küldünk segítséget. És nagyon jól tudták, hogy nem fognak jönni, nem jön senki, egyedül leszünk hagyva, mint olyan sokszor már a történelem szinpadán. Bár az igaz, hogy kötszert küldtek, meg élelmet, cigarettát stb...
2006-ban Bush bezéde Pesten a várban igen nevetséges és álszent volt. Szegény azt sem tudta miről van szó, mondjuk nagyon sokan még itthon nálunk sem tudják.
Emlékezzünk, ennyit megtehetünk, megérdemlik azok akik akkor és utánna életüket adták a forradalom oltárán.
2010. október 23., szombat
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)